ACNEWS

Megtiltja a gyalogosoknak a mobilhasználatot az új KRESZ

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Végleg búcsút inthetünk az utcán való chatelésnek és a zenehallgatásnak az új, szigorított KRESZ-tervezet szerint.
Hirdetés
Ad image

A jelenleg hatályos KRESZ 1975 óta alig változott, így mára sok ponton elavult. A mostani módosítás célja egy korszerűbb, átláthatóbb szabályrendszer megalkotása, amely a tervek szerint erőteljesen védi majd a közlekedés sebezhetőbb résztvevőit.

  • Az új szabályozás kibővítené a „gyalogos” fogalmát: ebbe a kategóriába tartoznának a járművet tolók, de a görkorcsolyázók és gördeszkások is.
  • A tervek szerint drasztikusan korlátoznák a mobilhasználatot. Ennek értelmében tilos lesz üzenetet írni vagy zenét hallgatni az úttesten és vasúti átjárón történő átkelés közben. A cél a figyelemelterelés csökkentése, valamint a balesetek megelőzése.
  • A gyalogosoknak az úttesten kizárólag a kijelölt átkelőhelyen volna szabad áthaladniuk. Ha azt jelzőlámpa szabályozza, akkor kizárólag zöld jelzésnél lehet majd átkelni.
  • Az iskolák és óvodák közelében „suli-” és „oviövezeteket” alakítanának ki, ahol tanítási időben legfeljebb 30 km/h sebességgel haladhatnak majd az autósok. A biciklisek a járdán és a gyalogosövezetekben legfeljebb 10 km/h-val tekerhetnének, míg a gyalogosoknak és kerékpárosoknak fenntartott szakaszon 25 km/h lenne a felső határ.
  • Lakott területen kívül három év alatti gyermekkel kizárólag ülve lehetne utazni közösségi közlekedési eszközökön – a szabályozás a legkisebbek biztonságát szolgálná.

A modern KRESZ-ről hamarosan megkezdődik a társadalmi egyeztetés és a véleményezés. Arról pedig, hogy a gyalogosokon kívül még kiket érint a szabályozás, az Index.hu oldalon tájékozódhatunk.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!