ACNEWS

Merényletkísérlet a belga miniszterelnök ellen

Bart De Wever, belga miniszterelnök / Fotó: Shutterstock
Bart De Wever, belga miniszterelnök / Fotó: Shutterstock
Három férfit tartóztattak le Belgiumban, miután a hatóságok információi szerint terrortámadást terveztek Bart De Wever belga miniszterelnök ellen.
Hirdetés
Ad image

A gyanúsítottak 17 és 24 év közöttiek, és a nyomozók szerint radikális iszlám körökhöz köthetők. A letartóztatásokra csütörtök reggel került sor Antwerpenben. A szövetségi ügyészség közlése szerint a férfiakat terrorista jellegű gyilkossági kísérlettel és terrorista szervezetben való részvétellel vádolták meg. Közülük kettőt őrizetben tartanak, a harmadik gyanúsítottat szabadlábra helyezték – írta a Belganews

Ann Fransen szövetségi ügyész elmondta, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a gyanúsítottak „dzsihádista ihletésű” támadást terveztek, de további részleteket egyelőre nem közölt.

A házkutatások során a rendőrök robbanóanyagokat, drónépítéshez szükséges alkatrészeket és egy 3D-nyomtatót is lefoglaltak. A nyomozók szerint a gyanúsítottak egy robbanóanyagokkal felszerelt drónt akartak bevetni a támadás során.

A belga közszolgálati televízió, a VRT információi szerint a robbanószereket egy olyan lakásban találták, amely mindössze néhány száz méterre van Bart De Wever magánlakásától. A hatóságok azt is vizsgálják, hogy a helyszínt tudatosan választották-e a tettesek.

A VRT tudósítója, Helen Goedgebeur arról számolt be, hogy a tervezett támadás nemcsak De Wever miniszterelnököt, hanem több más belga politikust is célba vett volna. Bart De Wever, az Új Flamand Szövetség (N-VA) vezetője, július óta tölti be a miniszterelnöki tisztséget. Az eset az országban nagy felháborodást váltott ki, a hatóságok pedig fokozott biztonsági intézkedéseket vezettek be a kormánytagok védelmére.

Úgy tűnik a belga kormányfő egy vezsélyeztetett csoportba került, ahol töbek között Charlie Kirk, Andrej Babis, Donald Trump, Robert Fico neve is szerepel – mint célpont.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!