ACNEWS

Mint a filmekben: 7 gyilkos szökött meg együtt a börtönből

Fotó: Pixabay
Fotó: Pixabay
Tíz elítélt bűnöző, köztük több gyilkos is megszökött a börtönből, egy elképesztően primitív, mégis hatékony módszerrel.
Hirdetés
Ad image

A bravúros menekülés péntek este történt, amikor a rabok egy fémvécét téptek ki a cellafalból, majd eltávolították mögüle a gipszkartont, amely egy szeméttároló helyiséghez vezetett. Innen – minden valószínűség szerint – egy nagyobb távolságban elhelyezkedő, de gyengén biztosított rácson is áttörték magukat – viszonylag könynedén megszökve a börtönből.

Mire észbe kaptak a börtönben, a szökevények felszívódtak

A szökést csak hét órával később, szombat reggel fél kilenc körül vették észre a reggeli ellenőrzés során. Addigra a tíz elítéltnek már nyoma sem volt. A New Orleans-i hatóságok azóta három szökevényt elfogtak, de heten – akik közül többen fegyveresek lehetnek – továbbra is szabadlábon vannak. Susan Hutson seriff szerint nem zárható ki, hogy a rabok őrök segítségével jutottak ki.

„Lehet, hogy valaki kívülről nyitotta ki a rácsos ajtót” – nyilatkozta. Három felügyelőt azonnali hatállyal felfüggesztettek, a belső vizsgálat még folyik.

A szökevények nemcsak kiszöktek, de még gúnyolódtak is az őrökön. A cellákban és a menekülési útvonalon firkált üzeneteket hagytak maguk után, például „Kapj el, ha tudsz”, vagy „Ártatlanok vagyunk”. Emellett pedig néhány obszcén rajzot is hagytak maguk után.

A börtön térfigyelő kameráinak felvételei szerint a rabok egy ajtón keresztül jutottak ki a cellaszárnyból, majd a lépcsőn leereszkedtek, takarókkal fedték be a szögesdrótot, végül átmásztak a külső falon. Innen a közeli 10-es autópályán futottak át, majd eltűntek egy csendes lakónegyedben.

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
A szökevények között többen is gyilkosságért, vagy annak kísérletéért ültek börtönben (Fotó: Shutterstock)

New Orleans rettegésben

A rendőrség szerint a még szökésben lévők közül hét személyt gyilkosságért vagy gyilkossági kísérletért ítéltek el, kettőt erőszakos bűncselekmények, egy pedig drogkereskedelem miatt. A környék lakóit és az iskolákat azonnal figyelmeztették. A CID (Criminal Investigations Department –

Bűnügyi Nyomozó Osztály) vezetője súlyos és veszélyes helyzetről beszélt:

„Kérjük, mindenki vegye komolyan a fenyegetést. Ha bármit látnak vagy hallanak, azonnal értesítsék a hatóságokat”

– szólította együttműködésre a New Orleans-i lakókat Anne Kirkpatrick, a nyomozók vezetője.

(via)

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!