ACNEWS

Morcsányi Géza emlékére – A Testről és lélekről című filmjét ingyenesen lehet megnézni

Péntektől vasárnap estig a FILMIO-n ingyenesen lehet megnézni a Testről és lélekről című filmet, amelyben a napokban elhunyt Morcsányi Géza játssza a főszerepet.

Hirdetés
Ad image

Péntektől vasárnap estig a FILMIO-n ingyenesen lehet megnézni a Testről és lélekről című filmet, amelyben a napokban elhunyt Morcsányi Géza játssza a főszerepet.

Enyedi Ildikó Testről és lélekről című, Arany Medve díjjal jutalmazott és Oscar-díjra jelölt, nagy sikerű filmjében Borbély Alexandrával együtt szerepelt  a műfordító, dramaturg, szerkesztő, a Magvető Kiadó egykori igazgatója, aki életének 71 évében  hunyt el.

Az alkotása a szerelem törékeny csodájáról mesél, és egy csapásra világsiker lett: elnyerte a Berlinale fődíját, az Arany Medvét, sőt a filmkritikusok nemzetközi szövetsége (FIPRESCI) rangos díját, az ökumenikus zsűri és a Berliner Morgenpost olvasói zsűrijének díját is. Majd első magyar filmként Enyedi kapta a sydney-i filmfesztivál fődíját. Herbai Mátét, a világ legjelentősebb operatőri fesztiválja, a Camerimage zsűrije tüntette ki fődíjjal.

Az Európai Filmakadémia tagjai a Testről és lélekről női főszerepében nyújtott lenyűgöző alakításáért Borbély Alexandrát díjazták – írta a Welovebudapest.hu.

 

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!