ACNEWS

Tombolnak a nyugdíjasok: több százezeren hiába várták az élemiszer-utalványt

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Nyugdijasok hada háborog, hogy még mindig nem jutott a járandóságához, a 30 ezer forintos élelmiszer-utalványhoz.
Hirdetés
Ad image

Az ősz a nyugdíjasok számára nemcsak a hűvösebb napokat, hanem pénzügyi könnyítéseket is hoz. A kormány két intézkedése is érinti az időseket: egyrészt hamarosan kézhez kapják az élelmiszer-utalványokat, másrészt kiegészítő nyugdíjemelésben is részesülnek.

Csakhogy hiába várta mindenki a juttatást, az sok helyütt nem érkezett meg. Háborognak is a nyugdijasok, hogy míg mondjuk Szolnokon már rég el is költötték a kuponokat, addig Pécsen még se híre, se hamva. Pedig oka van, ha nem is tűnik igazságosnak.

Postás viszi

A hivatalos ütemterv szerint szeptember 1. és október 15. között minden nyugdíjashoz megérkezik a 30 ezer forintos élelmiszer-utalvány. A Magyar Posta irányítószám szerint halad a kézbesítéssel, így nem mindegy, ki hol él:

  • Budapesten és Pest vármegyében már az első hetekben csengetett a postás,
  • az ország keleti és déli részén élők iszeptember második felében számíthatnak a borítékra,
  • míg a Dunántúlon – például Baranyában, Vasban vagy Győr-Moson-Sopronban – akár október elejéig is várni kell.

Ez azt is jelenti, hogy a magasabb irányítószámú városokban, mint például Sopronban vagy Szombathelyen, hetekkel később jut el az utalvány az érintettekhez.

Nyugdíjemelés infláció miatt

Mindeközben Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette: a nyugdíjas-infláció miatt kiegészítő nyugdíjemelést is kapnak idén az idősek. Az emelés mértéke 1,6 százalék, ami az átlagnyugdíjjal számolva 51 155 forintos többletet jelent.

A kifizetés két részletben történik:

  • a nagyobbik rész, amely az első 11 hónapra és a 13. havi nyugdíjra vonatkozó emelést tartalmazza, novemberben érkezik,
  • a fennmaradó, egyhavi rész pedig decemberben.

A kormány erre a célra 112 milliárd forintot különített el a költségvetésben.

Az elkövetkező hetekben tehát minden nyugdíjas plusz támogatáshoz jut: először az élelmiszer-utalvány formájában, majd az év végéig pénzbeli kiegészítésként. A sorrendet és a kézbesítés időpontját a posta irányítószám szerinti ütemezése határozza meg, míg a nyugdíjemelés egységesen, országosan érkezik.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!