ACNEWS

Nagy bajba kerülhetnek a vármegyebérletesek

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
A döntésre - mely főként az agglomerációból ingázókat sújthatja - a csődhelyzet kiküszöbölése érdekében kerülhet sor.
Hirdetés
Ad image

Pénzügyi kényszerhelyzet miatt készül a főváros egy radikális döntés meghozatalára. A tervek szerint akár vissza is vonhatja részvételét az állammal kötött közlekedési együttműködések egy részéből – derül ki abból az előterjesztésből, amelyet szerdán tárgyal rendkívüli ülés keretei között a Pénzügyi és Közbeszerzési Bizottság, valamint a Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottság.

A Telex forrásai szerint a vármegyebérlet lehet a megszorító csomag egyik első áldozata. Ez a lépés nem érintené hátrányosan a budapestieket, hiszen a fővárosi bérlet továbbra is 8950 forintért lenne elérhető. A döntés ugyanakkor jelentős bevételt hozhatna vissza a fővárosnak, amelyen jelenleg az állami MÁV–Volán csoporttal kell osztoznia.

Azok viszont, akik Budapest agglomerációjából járnak be naponta dolgozni vagy tanulni a fővárosba, komoly nehézségekkel szembesülhetnek. Nekik külön kellene megvásárolniuk a Budapest-bérletet, illetve fizetniük kellene az elővárosi közlekedésért is.

A vészforgatókönyv előzménye, hogy a Magyar Államkincstár – a főváros által vitatott szolidaritási hozzájárulás meg nem fizetése miatt – 10,2 milliárd forintot emelt le a Fővárosi Önkormányzat számlájáról. Ez a váratlan elvonás likviditási krízist idézett elő Budapesten. A Baranyi Krisztina és Vitézy Dávid által jegyzett javaslat szerint nemcsak jogi, hanem politikai válaszokat is szükséges adni az állami lépésekre.

A dokumentum megállapítja: a vitatott központi elvonás mértéke már nem kezelhető megtakarításokkal vagy hatékonyságnöveléssel, és veszélybe sodorhatja Budapest alapvető közszolgáltatásait. A helyzet rendezése érdekében arra kérik Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy dolgozzon ki egy részletes cselekvési tervet.

A vészforgatókönyvben felülvizsgálnák az állammal kötött tömegközlekedési szerződéseket, előírnák a budapestiek széles körű informálását, valamint egyéb közpolitikai intézkedéseket vezetnének be, amiből kiderül, hogy „Budapest nem fogadja el a rá kirótt szerepet, és nem fogja tétlenül tűrni a város csődjét”.

A Telex megkereste az ügyben az Építési és Közlekedési Minisztériumot, de a cikk megjelenéséig nem érkezett válasz.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!