ACNEWS

Naomi Campbellt eltiltották a jótékonyságtól

Naomi Campbell / Fotó: Shutterstock
Naomi Campbell / Fotó: Shutterstock
Eltiltották Naomi Campbellt kurátori munkájától, miután egy felügyeleti szerv szerint az adományokból lecsipték a maga hasznukat.
Hirdetés
Ad image

Eltiltották Naomi Campbell modellt a Fashion for Relief jótékonysági intézményben betöltött kurátori pozíciójától. A bizottság azután indított vizsgálatot, hogy felmerült a gyanú, a szervezet a beérkezett adományokat luxusszállodákra és spa kezelésekre költötték. Kiderült, hogy a befolyt összegeket nem adták tovább azoknak, akiket támogattak vele papíron. Ehelyett Campbell cigarettáira, biztonsági szolgálatára és egyéb, nem engedélyezett kifizetésekre költötték el.

„Csak ma értesültem a történtekről és rendkívül aggódom” – idézte a BBC a modellt. Kiemelte, hogy nem ő irányította a jótékonysági szervezetet, de ennek ellenére most 5 évre eltiltották minden hasonló tevékenységtől. A szervezet másik két kurátorát, Bianka Hellmichet és Veronika Chput-t 9, illetve 4 évre tiltották el.

A vizsgálat megállapította. hogy Hellmichnek összesen 290 ezer fontot (138 millió forint) fizettek ki jogosulatlanul tanácsadói státuszára hivatkozva. A rendőrség végül 345 ezer fontot (164 millió forint) szerezett vissza a szervezettől (és így a kurátoroktól). A pénzt két másik alapitvány, a Save the Children Fund és a Mayor’s Fund for London kapta meg, valamint a Fashion for Relief tartozásait fizették ki belőle. A vizsgálat egyébként a szervezet 2016 és 2022 közötti kiadásait vizsgálta. Meállapításra került, hogy az összegyűjtött pénznek mindössze 8,5 százalékát fordították jótékonyságra.

A Fashion for Reliefet 2024. március 15-ével törölték a jótékonysági szervezetek nyilvántartásából.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!