ACNEWS

Négy beteget ölt meg a Halál Angyala

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Minden próbálkozása kudarcba fulladt a Halál Angyalaként elhíresült ápolónak, akinek négy idős beteg halála szárad a lelkén.
Hirdetés
Ad image

Hiába minden próbálkozás, a bíróság ismét elutasította a beteggyilkos ápoló szabadlábra bocsátásra irányuló kérelmét. A Halál Angyala négy idős, gondjaira bízott asszony megöléséért, valamint egy sikertelen gyilkossági kísérlet miatt tölti életfogyiglani börtönbüntetését.

A skót származású Colin Norris-t még 2008-ban ítélték el, miután kiderült, hogy a leedsi kórház ortopédiai osztályán inzulin befecskendezésével idézte elő négy páciens halálát. A hetven év fölötti áldozatok súlyos, megmagyarázhatatlan vércukorszint-csökkenést (hipoglikémiát) szenvedtek el annak ellenére, hogy egyikük sem volt cukorbeteg. Az ötödik, kilencven éves Vera nevű páciens életét azonban csodával határos módon sikerült megmenteni a Halál Angyalának karmai közül.

A rendőrségi nyomozás akkor vette kezdetét, amikor az osztályos orvos felfigyelt a furcsa, megmagyarázhatatlan halálesetekre. Hamarosan pedig kiderült: a sátáni tettek felelőse nem más, mint Norris. Bár a férfi mindvégig tagadta bűnösségét – arra hivatkozott, hogy az ítélet megalapozatlan és csupán közvetett bizonyítékokra támaszkodott -, a bíróság a szabadlábra bocsátásra irányuló kérelemnek most sem adott helyt.

„Nem fér kétség az ítélet megalapozottságához. A fellebbezést elutasítjuk” – idézi az ügyet tárgyaló bíró szavait a Mirror. Ennek értelmében pedig Norris jogerősen élete végéig a rácsok mögött marad.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!