ACNEWS

Nem volt elég a forgatás – Izgalomra vágyott a Drága örökösök nyomozója

December végén visszatért a képernyőre a Drága örökösök című produkció, amelyben Kasztner Nándor nyomozó szerepében Király Attilát láthatjuk estéről estére. A napi sorozattal újból előtérbe került színész elárulta az AcNews-nak, milyen érzés, hogy ismét mindenhol felismerik.

Hirdetés
Ad image

December végén visszatért a képernyőre a Drága örökösök című produkció, amelyben Kasztner Nándor nyomozó szerepében Király Attilát láthatjuk estéről estére. A napi sorozattal újból előtérbe került színész elárulta az AcNews-nak, milyen érzés, hogy ismét mindenhol felismerik.

Izgalomra vágytak, így Guy Ritchie új filmje, a Fortune-hadművelet című akciófilm díszbemutatóján a színész és felesége is megjelent.

„Nagyon vicces, hogy az ember pontosan érzékeli, hogy mikor kezdik nyomni a tévében az arcát. Van egy év, félév, amikor nem ismernek meg az utcán, maximum csak a hangomról, arról viszont rendszeresen. Most megint látom, hogy többen rám csodálkoznak, hogy valahol már láttak, de nem tudják hirtelen, hogy honnan ismernek. Pedig a Drága örökösök után játszottam a Dr. Balatonban, amit viszont kevesebben néztek, így az arcom eltűnt a köztudatból. Bár ismét előtérbe kerültem, nem vagyok annyira népszerű, hogy ez problémát okozzon. Nem volt egy pillanatnyi rossz élményem sem eddig a közismertséggel, csak jó. Nincs olyan, hogy nem tudok végigmenni az utcán a családommal, mert lépten – nyomon mindenki akar belőlem egy darabot. Néha egy-egy ember rám ismer, kér egy fotót, esetleg beszélgetni akar, és ez belefér. Sokan nem is tudják a nevemet, a szerepem alapján Nándinak szólítanak, és már hallgatok is rá. Ugyanúgy, mint a Bálintra, a karakteremre a Dr. Balatonban. Szerencsére a feleségem továbbra is Attilának szólít, és a gyerekeim pedig apának” – árulta el a színész lapunknak.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!