ACNEWS

Nő a minimálbér összege januártól

Kép: acnews
Kép: acnews
Hosszas tárgyalások eredményeként eldőlt, hogy jövőre mennyivel emelkedik a minimálbér és garantált bérminimum. A döntés szinte mindenkit érint.
Hirdetés
Ad image

Jövőre 9 százalékkal emelkedik a minimálbér és 7 százalékkal lesz magasabb a garantált bérminimum – adta hírül a portfolio.hu. Az erről szóló háromoldalú tárgyalásokon részt vett a kormány, valamint a munkáltatók és a munkavállalók képviseletei is. A megállapodás három évre szól, a jelentős mértékű emelésért cserében a munkáltatók nagy valószínűséggel segítséget kapnak majd a kormánytól.

A Versenyszféra képviselői 10 százalékos emelést szorgalmaztak, és már tegnap is erősen közeledtek egymáshoz az álláspontok. Aznap a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma is egyetértett a 9, vagy 10 százalékos emelés bevezetésével. Mára kiderült, hogy a minimálbér összege jövőre 9 százalékkal lesz magasabb, a következő két évben pedig ennél is magasabb emelés jöhet. A lap értesülése szerint 2026-ban akár 13 százalékkal, 2027-ben pedig 14 százalékkal nőhet a legkisebb bér. Ha minden a tervek szerint halad, 2027-re elérheti a minimálbér a rendszeres bruttó átlagkereset 50 százalékát.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!