ACNEWS

Novembertől megváltozott a jegyár-visszatérítés a vonatokon

Fotó: MÁV-Facebook
Fotó: MÁV-Facebook
A MÁV vezérigazgatója elárulta, hogyan kaphatod vissza a vonatjegyed árát. Mutatjuk az eljárás menetét.
Hirdetés
Ad image

A MÁV novembertől nemcsak a késések miatt fizet visszatérítést, hanem akkor is, ha az utas által megvett hely – csiribí-csiribá – eltűnik a vonatról. Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója bejelentette, hogy novembertől automatikusan visszautalják a helyjegy árát mindazoknak, akik olyan szerelvénnyel találkoznak, amelyből hiányzik az a kocsi, amelyre eredetileg jegyet váltottak.

A döntés hátterében az áll, hogy a Dunakeszi Járműjavító kényszerű leállása miatt a vasúttársaság karbantartási kapacitása lecsökkent, és hamar kimerülhet a tartalékflotta. Így előfordulhat, hogy az InterCity-vonatokból kimarad egy-egy kocsi, amire már eladták a helyjegyeket.

„Nem számít, mi okozza a hibát, csak az utas sérelme számít – és ezért bocsánatot kérünk, nemcsak szóban, hanem pénzben is”

– fogalmazott Hegyi Zsolt.

A visszatérítés 72 órán belül történik, ha az utas online vagy mobilalkalmazáson keresztül vásárolta meg a jegyet. A papíralapú jegyek visszatérítését továbbra is az ügyfélszolgálatok intézik, de az online vásárlóknak már nem kell külön kérvényt benyújtaniuk: a rendszer automatikusan jóváírja az összeget.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!