ACNEWS

Óriási aszteroida csapódik a Holdba – itt a pontos dátum

Fotó: Pixabay
Fotó: Pixabay
Bár tavasszal a világ megkönnyebbülhetett, amikor kiderült, hogy a 2024 YR4 jelű óriás aszteroida nem jelent közvetlen veszélyt a Földre, a kutatók most új, aggasztó lehetőséget vizsgálnak. A legfrissebb pályaszámítások szerint az égitest a Holdba csapódhat.
Hirdetés
Ad image

A James Webb űrteleszkóp legutóbbi megfigyelései alapján a NASA szakértői finomították az aszteroida várható útvonalát. Az eddigi adatok alapján 4,3 százalékra emelkedett annak valószínűsége, hogy a 2024 YR4 2032. december 22-én becsapódik a Hold felszínébe. A veszély mértéke tehát fokozatosan nőtt az év folyamán, hiszen korábban a becsapódási esélyt 1,7, majd 3,8 százalékra becsülték.

A NASA szerint, ha a becsapódás bekövetkezik, a Holdon egy mintegy 1200 méter átmérőjű kráter keletkezhet. A tudósok ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy egy ilyen ütközés sem valószínű, hogy jelentős hatással lenne a Hold pályájára vagy a Földre, így például az óceáni árapály jelenségére sem kell számottevően számítani – írja a Bild.

A 2024 YR4 jelenleg nem észlelhető földi távcsövekkel, a szakemberek legközelebb 2028-ban tudják majd pontosan megfigyelni az aszteroida mozgását. Ekkor derülhet ki teljes bizonyossággal, hogy valóban a Hold lesz-e a becsapódás célpontja.

Év elején még attól tartottak, hogy az aszteroida akár a Földet is elérheti, különösen a déli féltekét veszélyeztetve, ám szerencsére ez a forgatókönyv már kizárható.

Ha a 2024 YR4 valóban becsapódik, az emberiség történetében először figyelhetnénk meg élőben egy ekkora égitest ütközését a Hold felszínével – jó idő esetén akár amatőr távcsövekkel is.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!