ACNEWS

Potápi: Megújultak a nemzeti közösségek az elmúlt 12 évben

A kormány megújította a nemzeti közösségeket az elmúlt 12 évben - mondta a nemzetpolitikáért felelős államtitkár kedden az M1 aktuális csatornán.

Hirdetés
Ad image

A kormány megújította a nemzeti közösségeket az elmúlt 12 évben – mondta a nemzetpolitikáért felelős államtitkár kedden az M1 aktuális csatornán.

Potápi Árpád János azt mondta, 2010-től 2014-ig meghozták azokat a „szimbolikus” törvényeket, amelyekre egy erős alapot tudtak építeni, majd az ezt követő években már a szülőföldön való boldogulást is támogatni tudták.

Közölte azt is, a tematikus évek sorát 2012-ben kezdték: tavaly előtt a nemzeti összetartozás éve volt, tavaly a nemzeti megújulás éve, az idei pedig a cselekvő nemzet éve lesz.

„Ez azt jelenti, hogy cselekvő nemzetként rengeteg eredményt tudhatunk magunk mögött, de most cselekednünk kell ahhoz, hogy az eredményeinket meg tudjuk védeni” – hangsúlyozta az államtitkár.

Hozzátette, a legjobb nemzetpolitika egy – gazdaságilag és morálisan is – erős Magyarország felépítése, ahol a közösségek is megerősödnek.

Potápi Árpád János fontos eredménynek nevezte, hogy már mintegy félmillió magyarországi diák látogatott el valamelyik határon túli területre, így a gyerekek tisztában vannak azzal, hogy az „ország és a nemzet határai nem esnek egybe”.

A legnagyobb eredménynek azt tartom, hogy a nemzeti összetartozás érzését a magyar nemzetben az elmúlt években jelentősen meg tudtuk erősíteni – mondta az államtitkár.

Kitért arra is, már mintegy 1,2 millió külhoni vette fel a magyar állampolgárságot, így joguk van részt venni a magyar országgyűlési választásokon.

Kérdésre válaszolva kifejtette, a tavaszi országgyűlési választás tétje, hogy folytatódik-e az a nemzetegyesítő munka, amit a kormány 2010-ben kezdett, vagy visszatérés lesz-e a múlthoz, és szétrombolják azt az intézményrendszert, amit ez a kormány létrehozott. (MTI)

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!