ACNEWS

Pszichiátrián bujkált a Király utcai gyilkos

Fotó: shutterstock
Fotó: shutterstock
Összeverte, majd felgyújtotta egy VII. kerületi elhagyott lakásban alkalmi partnerét egy fiatal férfi. Csak most adott hírt a rendőrség.
Hirdetés
Ad image

Október 12-én délelőtt a VII. kerületi Király utca egyik romos, elhagyott földszinti lakásában egy összeégett, ismeretlen személyazonosságú női holttestet talált. Bűncselekmény elkövetése nem volt egyértelmű, így végül a BRFK beszámolója szerint emberölés gyanúja miatt ismeretlen tettessel szemben indult nyomozás.

A feltételezett elkövetőt, egy 20 éves férfit végül egy Pest megyei kórház pszichiátriáján találták meg. Ide zavart viselkedése miatt szállították be. Információk szerint a férfi nem ismerte 44 éves áldozatát, akivel aznap éjjel találkozott csak. A lakatlan ingatlanba a hajnali órákban másztak be közösen, azonban a nő már nem jött ki onnan.

A rendőrség elmondása szerint a 20 éves F. Barna nem tett vallomást, amikor különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt hallgatták ki. A gyanúsítással szemben panasszal élt, annak ellenére is, hogy az elhunyt személyes tárgyai nála voltak. Az igazságügyi boncolás azt állapította meg, hogy a sértettet bántalmazták, és még élt, amikor felgyújtották.

A gyanúsítottat a kórházban őrizetbe vették és a bíróság elrendelte a letartóztatását, amire az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölték ki. 

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

18+

Felnőtt tartalom

Elmúlt már 18 éves?

Ezen az oldalon felnőtt tartalom található!

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!