ACNEWS

Rágyújtotta az alvókra az épületet

A román állampolgárságú idénymunkás októberben felgyújtott egy épületet Makón, amiben ketten aludtak.

Hirdetés
Ad image

A román állampolgárságú idénymunkás októberben felgyújtott egy épületet Makón, amiben ketten aludtak.

A vádirat szerint a férfi idénymunkásként dolgozott Makón az élettárásával, továbbá több ismerősével együtt és egy helybeli ház melléképületében béreltek szobát. A vádlott féltékeny volt az élettárására, ezért 2021. október 27. napján italozott, dolgozni sem ment.

Viselkedése miatt a férfit a főbérlő elzavarta, élettársa pedig félelmében elbújt előle. A vádlott az éjszaka folyamán a kerítésen átmászva bejutott az ingatlanba és éjfél után röviddel a melléképületben levő bérelt szoba heverőjét felgyújtotta, majd egy vasszéket dobott a főépület üvegajtajába. A tűz gyorsan átterjedt a mellépület teljes tetőszerkezetére, amelynek kamra helyiségéből még időben sikerült kimenekülnie és a gázpalackot kivinnie az abban alvó házaspárnak.

A helyszínre érkező tűzoltók a tüzet még azt megelőzően eloltották, hogy az a főépületre is átterjedt volna. A vádlott még a tűzoltók kiérkezése előtt a disznólat is megpróbálta felgyújtani, de azt a helyszínre érkező főbérlő még időben észlelte és eloltotta.

Az épületben közel 6 millió forint kár keletkezett.

A főügyészség a vádemeléskor letartóztatásban levő vádlottat minősített emberölés bűntettének kísérletével, magánlaksértés és rongálás bűntett elkövetésével vádolja -tette közzé az ugyeszseg.hu.

KÖZÉRDEKŰ ADATOK

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!