ACNEWS

Rossi már a döntetlenre is büszke

Szalai Attila gólt fejel / MTI Szigetváry Zsolt
Szalai Attila gólt fejel / MTI Szigetváry Zsolt
A magyar labdarúgó-válogatott kedden 2-2-es döntetlent ért el Portugália vendégeként a lisszaboni világbajnoki selejtezőmérkőzésen. Marco Rossi rendkívül büszke, ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a bravúr ellenére az utolsó két forduló dönt a csapat sorsáról
Hirdetés
Ad image

„Nagyon büszke vagyok a srácokra, de ettől nem változott semmi a jövőre nézve. Mert az utolsó két meccs dönti el, hogy sikerül-e kivívni a pótselejtezőt érő második helyet. Ami fontos, hogy a portugálok így nem pihentethetik a legjobbjaikat a hátralévő meccseken, ahogy azt tavaly az Eb-n tették” – mondta az olasz szakvezető. Utalva a nemzeti együttes búcsújára, amelyhez utolsó fordulós vereségével Portugália is hozzájárult. Így a magyarok nem kerültek a négy legjobb csoportharmadik közé.

Rossi azt is hangsúlyozta, nagyon örül Szalai Attila remek teljesítményének és góljának, mert jól emlékszik, mennyi kritikát kapott a meghívásáért, amikor a védő éppen pályafutása mélypontján volt. Hozzátette, örül, hogy kitartott mellette, mert ez volt a helyes és jó döntés.

A 61 éves tréner arra is felhívta a figyelmet, hogy a mostani eredményhez kellettek az olyan régi alapemberek kiemelkedő produkciója, mint Szalaié. De az újak is hozzátették a magukét. Példaként pedig a csereként beállt Lukács Dánielt említette, aki három nappal ezelőtti gólja után ezúttal a hosszabbításban gólpasszt adott.

„Mindig azt kérem a játékosoktól, hogy olyan teljesítményt nyújtsanak, amivel emelt fővel jöhetnek le a pályáról. Nem szerezhetünk minden meccsen három pontot, de ha büszkék lehetünk és megőrizzük a méltóságunkat, akkor elégedettek is lehetünk. Most azt hiszem, felemelhetjük a fejünket azok után, hogy otthon 3-2-re kaptunk ki. Most idegenben pedig 2-2-s döntetlent értünk el a Nemzetek Ligája-győztes Portugáliával, amely a szerintem a világ öt legerősebb válogatottja közé tartozik” – méltatta együttesét Rossi.

Úgy vélte, nehéz lenne ezt az egyik legjobb eredménynek nevezni, melyet elért a nemzeti együttes kispadján. Mivel több hihetetlen meccsen nemcsak a döntetlen, hanem a győzelem is összejött korábban. Szerinte annak ellenére igazságos döntetlen született, hogy a rivális kétszer annyit birtokolta a labdát. Mert csapata jól védekezett. Jól működött a letámadása is, ráadásul úgy, hogy az ellenfél középpályáján többek között a BL-győztes Vitinha futballozott.

A pótselejtezőt érő második helyen álló magyarok legközelebb november 13-án a sereghajtó Örményország vendégeként lépnek pályára.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!