ACNEWS

Sokk Tapolcán: bődületes jutalmat adnak maguknak a város vezetői

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
1 milliárd forint hiányzik a város kasszájából, de a polgármesternek és két helyettesének simán adnának 14 milliós jutalmat.
Hirdetés
Ad image

Hüledeznek a tapolcaiak, miközben a város nehéz anyagi helyzetben van, három vezetője azt reméli, hogy megszavazzák számukra a 14 millió forintos jutalmat a pénteki testületi ülésen. Ebből majdnem 9 millió forintot csak a polgármesternek szánnak, a többit a két helyettese kapja. Pedig a minap Tapolca vezetői még azt hangoztatták, hogy 1 milliárd forint hiányzik a költségvetésből. Emiatt takarékosan kell üzemeltetni a nehéz helyzetben lévő várost. Erre hivatkozva csökkentették a helyi buszjáratok számát, ami megnehezítette a munkába járástól a bevásárlásig  sok ember életét.

Az Index úgy tudja,  a tapolcai jegyző előterjesztésére az önkormányzat december 13-i képviselő-testületi ülésén tárgyalják a városvezetők  jutalmazását. előterjesztés. A december 5-én kelt dokumentum előterjesztője a város jegyzője. Eszerint a polgármesternek a 2019–2024 közötti időszakra 5 havi illetményének megfelelő összegű, azaz 8 millió 836 ezer forint jutalmat állapítanának meg. Az összeget Tapolca idei évi költségvetéséből fizetnék ki, és a forrást az általános tartalékokból biztosítanák. A tervek szerint a város egyik alpolgármestere, Puskás Ákos 3 millió 976 ezer forintot kapna. A másik alpolgármester, Pass Sándor pedig 1 millió 192 ezer forintos jutalomban részesülne.

„minden pénzt megér, hogy most már megkerülhetjük a buszmegállót, meg a kistópartnál az út egyiranyú, így körbemehetek badacsony felé, ha vissza akarok menni a berzsenyibe” – reagált az Index Facebook csoportjában Mihály.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!