ACNEWS

Sokkoló titok: 20 évig rejtegette lányát a családanya

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Japánban letartóztattak egy 75 éves nőt, aki állítólag 20 éven keresztül rejtegette lánya holttestét egy fagyasztóban.
Hirdetés
Ad image

A japán rendőrség közlése szerint a nyomozók csütörtökön találták meg a holttestet egy, Tokiótól északkeletre fekvő Ibaraki prefektúrábeli házban. A 75 éves nő elmondása szerint valóban lánya holttestéről van szó.

A rendőrség szerint a lány 1975-ben született, tehát ma 50 éves lenne. Annak kiderítésére, hogy mi okozta a halálát, a rendőrség boncolást rendelt el a már erősen bomló holttesten – írta a Heute.

A nő kedden egy családtagjával együtt jelent meg a rendőrségen, és mondta el a hatóságokoknak, mit tartalmaz a fagyasztó. Szerinte a fagyasztót csak lánya halála után vásárolta, és a csupán egy pólót és alsóneműt viselő testet tette bele, mert az otthona nagyon bűzlött a bomlástól.

A rendőrség szerint a nőnek több gyermeke van, de részleteket nem hoztak nyilvánosságra. A szóvivő elmondta, hogy a férje néhány héttel ezelőtt hunyt el, és azóta a nő egyedül élt.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!