ACNEWS

Szijjártó: A legfontosabb az, hogy kimaradjunk ebből a háborúból

Nekünk, magyaroknak a legfontosabb az, hogy kimaradjunk ebből a háborúból - írta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán.

Hirdetés
Ad image

Nekünk, magyaroknak a legfontosabb az, hogy kimaradjunk ebből a háborúból – írta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter jelezte: csütörtökön tartják a NATO keleti szárnyán elhelyezkedő országok (V4, a balti államok, Románia és Bulgária) külügyminisztereinek találkozóját Pozsonyban. A napirenden az ukrajnai háború szerepel. Kiállunk Ukrajna mellett, minél előbb békét szeretnénk – olvasható a bejegyzésben.

„Nekünk, magyaroknak a legfontosabb az, hogy kimaradjunk ebből a háborúból. Megvédjük Magyarországot, megvédjük a magyar embereket, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy ne keveredjünk bele a háborúba. Ezért döntöttünk úgy, hogy nem szállítunk fegyvert és nem is engedjük át hazánk területén a fegyverszállítmányokat” – hangsúlyozta a tárcavezető.

Hozzátette: más közép- és kelet-európai országok másként döntöttek. „Ez nem a mi döntésünk, hanem az övék, ezért azt tiszteletben tartjuk, ugyanakkor elvárjuk, hogy ők is tartsák tiszteletben a mi döntésünket” – emelte ki.

Szijjártó Péter szerint a külügyminiszteri találkozón beszélni fognak az energiaellátás biztonságáról is, amit kulcskérdésnek nevezett egész Európában.

„Mi semmiképpen sem fogjuk engedni, hogy bárki a magyar emberekkel fizettesse meg a háború árát, ezért nem járulunk hozzá a földgáz- és a kőolajszállítások szankcionálásához. Szerencsére nem vagyunk egyedül, több (főleg nyugat-európai) ország képvisel ebben a kérdésben ésszerű álláspontot” – fogalmazott Szijjártó Péter. (MTI)

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!