ACNEWS

Megölnék Szijjártó Pétert az ukránok, halálos fenyegetést kapott

Szijjártó Péter / Fotó: MTI/Katona Tibor
Szijjártó Péter / Fotó: MTI/Katona Tibor
„Az Isten megbocsát, de az ukránok nem” - ez áll a magyar külügyminiszternek szánt leszámolással fenyegető levél végén.
Hirdetés
Ad image

Ilyen sem volt még, hogy egy tárgyalásra induló magyar külügyminiszter halállal fenyegető levelet kapjon a fogadó országtól. Szijjártó Péter január 29-én azért utazik Ukrajnába, hogy kollégájával, Dmitro Kulebával találkozzon. Ezt egy hosszabb beszélgetés előzte meg Andrij Jermákkal, az ukrán elnöki hivatal vezetőjével. Akkor a két ország közötti kapcsolatok legfontosabb kérdéseiről konzultáltak.

Az Index információi szerint azonban a szívélyes megbeszélések után a találkozó közeledtével „a Külgazdasági és Külügyminisztérium ukrajnai képviseletei egy ukrán nyelven íródott e-mailt kaptak. Ebben életveszélyesen megfenyegették Szijjártó Pétert.” A portál szerint az üzenetben a következő áll: „Magyarok, gyűlöljük a kormányotokat, amely továbbra is mindent megtesz azért, hogy elveszítsük a háborút. Azt hisztitek, hogy a miniszteretek az Ukrajna elleni támadások után csak úgy eljöhet hozzánk? Mi nem így gondoljuk. Január 29-én tehát robbanásveszélyes üdvözletre számíthatnak. Egy páncélvonat nem fogja megmenteni önöket. Javasoljuk, hogy adjon megrendelést egy temetkezési irodának, hogy elkezdhessék elkészíteni a koporsót Szijjártónak, és az illeszkedjen a magasságához. Isten megbocsát, de az ukránok nem”.

„A kijevi nagykövetségünkre érkezett egy halálos fenyegetés ukrán forrásból, nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy a jövő heti külügyminiszteri találkozóra árnyékot vessen, vagy megpróbálja annak megrendezését megakadályozni. Mi abban vagyunk érdekeltek,  hogy jó legyen az együttműködésünk Ukrajnával. És a hétfői találkozó is ezt a célt szolgálja” – nyilatkozta az AcNewsnak Paczolay Máté külügyi szóvivő.

„Az ukrán hatóságok arról biztosítottak bennünket, hogy a legkörültekintőbb biztonsági intézkedéseket fogják foganatosítani látogatás során annak érdekében, hogy az ungvári találkozó biztonságban megrendezésre kerüljön. A magyar szolgálatok is folyamatosan  kapcsolatban vannak az ukrán társhatóságokkal és meghozzák a szükséges védelmi intézkedéseket, hogy az ukrán-magyar külügyminiszteri találkozó a valódi tartalomról és ne másról szóljon.” – tette hozzá.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!