ACNEWS

Terhességi bónuszt kapnak az iskolás lányok az államtól

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Az iskolás lányok állami támogatást kapnak, ha regisztrálják terhességüket a Nyugat-Oroszország Orjol régiójában
Hirdetés
Ad image

Az összeg 100 000 rubel (kb. 436 ezer forint).

Az orosz tisztviselők különböző ösztönző intézkedésekkel próbálják kezelni az ország demográfiai válságát – írják Andrej Klicskov kormányzó rendeletére hivatkozva.

Oroszország több mint 80 régiójának mintegy fele már bevezette a terhességi prémiumot, amely a főiskolai és egyetemi hallgatókra is kiterjed. Klicskov decemberben írta alá az erről szóló rendeletet, amelyet most kiterjesztettek az általános és szakiskolai tanulókra is. A támogatás életkori korlátozás nélkül jár. Oroszországban a gyerekek általában hat-hét éves korban kezdik az iskolát, és tizenegy évig járnak oda.

A hivatalos adatok szerint Oroszország népessége 146 millió fő, de független szakértők ennél jóval alacsonyabb számokat említenek. A népesség csökkenése folytatódik, annak ellenére, hogy Vlagyimir Putyin évek óta küzd a demográfiai válság ellen, és többször is a hat-hétgyermekes nagycsaládok létrehozását szorgalmazta – írja a krone.at.

Az elmúlt időszakban több magas rangú politikus is arra ösztönözte az orosz nőket, hogy minél fiatalabb korban vállaljanak gyermeket. Mihail Murasko egészségügyi miniszter szerint a nőknek nem a tanulmányaikkal és karrierjükkel kellene foglalkozniuk, hanem először az anyaságot kellene előtérbe helyezniük. „Egy nőnek meg kell értenie: minél hamarabb szül, annál jobb” – mondta.

Tavaly ősszel az orosz parlament, az Állami Duma törvényt fogadott el, amely megtiltja a „gyermektelenség propagandáját”. Ez azt jelenti, hogy büntethetővé vált minden olyan nyilvános megnyilvánulás, amely arra ösztönzi az embereket, hogy önként mondjanak le a gyermekvállalásról. A tilalom alól egyedül az orosz ortodox egyház apácái kaptak mentességet.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

18+

Felnőtt tartalom

Elmúlt már 18 éves?

Ezen az oldalon felnőtt tartalom található!

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!