ACNEWS

Titkos szavazással döntöttek Magyar Péter sorsáról

Fotó: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
A Tisza Párt elnöke ellen három ügyben kérelmezték mentelmi jogának felfüggesztését, amiről kedden szavaztak Brüsszelben.
Hirdetés
Ad image

Újabb fordulóponthoz érkezett Magyar Péter és a Fidesz közötti politikai háború. Az Európai Parlament jogi bizottsága kedden titkos szavazáson úgy döntött: nem javasolja a Tisza Párt elnöke mentelmi jogának felfüggesztését – adta hírül az Euractiv.

Ez azt jelenti, hogy a magyar hatóságok által indítványozott három eljárás – egy szórakozóhelyi telefonlopás, valamint az idehaza már korábban felfüggesztett mentelmi jogú Simonka György és a Mi Hazánk elnöke, Toroczkai László feljelentései miatt – egyelőre nem folytatható le ellene.

Bár a végső szót a plenáris ülés mondja majd ki, az eddigi gyakorlat azt mutatja, hogy a képviselők többnyire követik a bizottság javaslatát. Vagyis jó eséllyel eldőlt: Magyar Péter megőrzi mentelmi jogát, és továbbra is zavartalanul folytathatja politikai munkáját az EP-ben – és Magyarországon is, ahol pártja az elmúlt hónapokban a legfőbb kihívója lett Orbán Viktor rendszerének.

A kormányoldal máris heves támadásokkal reagált. Orbán Viktor szerint a döntéssel „Brüsszel fogott embere” lett Magyar. A Fidesz kommunikációs igazgatója, Menczer Tamás pedig egyenesen úgy látja, hogy a Tisza Párt elnöke Manfred Weber, az Európai Néppárt vezetőjének védőernyője alatt menekülhetett meg. Deutsch Tamás hasonlóan fogalmazott: szerinte a határozattal immár „papíron is bizonyíték van arra”, hogy Magyar Péter Brüsszel embere.

A Jogi Bizottság ugyanazon ülésén Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció vezetője, valamint az olasz baloldali Ilaria Salis ügyében is hasonló döntést hozott: egyikük mentelmi jogát sem javasolták felfüggeszteni.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!