ACNEWS

Tízezer gyorshajtó úszta meg a vaskos büntetést

Nem tudták időben kiszabni a büntetéseket, így több mint tízezer gyorshajtó úszta meg a pénzbírságot.
Hirdetés
Ad image

Egészen triviális módon úszta meg a gyorshajtást 10 242 autós, miután megszüntették ellenük az eljárást. Azaz egy petákot sem kell azért fizetniük, hogy megszegték a KRESZ-t. A nem várt fordulat főként a Chemnitz, Drezda és Lipcse körüli szászországi autópálya-szakaszokon rögzített szabálysértéseket érinti, amiket nem sikerült időben feldolgozni. Mivel a német jogszabályok szerint a közlekedési szabálysértések 3 hónap alatt elévülnek, így nem tudták határidőn túl kiküldeni a bírságot. „Ez alapvetően annak tudható be, hogy a nyári hónapokban az éves átlaghoz képest több az szabálysértés” – idézte a vezess.hu a rendőrség szóvivőjét.

Azonban az érintett autósokat leszámítva nem sokan értenek egyet a bírságok elengedésével. Többek között a rendőrszakszervezet sem, mert attól tartanak, hogy a jövőben ezt a hézagot kihasználják majd az autósok.

A három hónap egyébként onnantól indul, hogy fény derül a szabálysértésre. A területileg illetékes bírsághivatalnál utoljára tavaly bővítették a létszámot, de úgy tűnik, ez sem volt elég. Ezért a következő lépcsőfok az lehet, hogy megvizsgálják, hogyan lehetne a digitalizáció bevonásával tovább optimalizálni a bírságolási folyamatot. Azzal pedig, hogy több mint tízezer gyorshajtót futni hagytak, körülbelül félmillió eurótól (200 millió forint) esett el a szászországi költségvetés.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!