2025. Október 26.   |   Dömötör napja

Hirdetés

Trump döntött, kivel akarja megcsalni Putyint

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Donald Trump lemondta a hirtelen jött budapesti találkozót az orosz elnökkel, helyette jövő héten Kim Dzsongunnal tárgyalhat.

Hirdetés

[adinserter block=”52″]

A dél-koreai egyesítési miniszter, Csong Dongjong pénteken azt mondta az újságíróknak: „jelentős a valószínűsége, hogy sor kerül a találkozóra”, majd felszólította a két vezetőt:

„Döntést kell hozniuk, ne szalasszák el ezt a lehetőséget.”

A találkozó az Ázsiai-Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcstalálkozó keretében történhet Dél-Koreában, pontosabban Gyeongju-ban. A dél-koreai külügyminiszter szerint nem zárható ki, hogy a két vezető (Trump és Kim) tárgyal a csúcson – írta a Kronen Zeitung.

Donald Trump korábban már jelezte, hogy szeretne még az idén találkozni az észak-koreai Kimmel is. Az amerikai kormány képviselői zárt ajtók mögött már tárgyaltak a lehetséges találkozóról.

Trump már az első elnöksége alatt többször is találkozott Kim Dzsongunnal, legutóbb 2019-ben a határ menti Panmindzsonban, a szigorúan őrzött közös biztonsági övezetben.

Phenjanból most azt közölték: Kim kész új tárgyalásokra, és jó emlékei vannak az USA elnökéről – ugyanakkor Észak-Korea továbbra is ragaszkodik atomfegyver-programjához.

A Kreml még nem reagált a kilátásba helyezett találkozóra. A TASS ma vezető hírként idézte:

„A csatatéren, ahol az igazságosság és az igazságtalanság ádáz csatában csapott össze, a két ország közötti kötelék és szolidaritás a legszigorúbb próbát is kiállta” – mondta Kim Dzsong Un. Az észak-koreai vezető megjegyezte, hogy Moszkva és Phenjan kapcsolata a csúcspontjára ért.

Október 23-án ünnepséget tartottak a Kurszki régió hadműveletében részt vevő észak-koreai katonák tiszteletére létrehozott múzeum építésének megkezdése alkalmából.”

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email

Hirdetés

[adinserter block=”53″]

Hirdetés

[adinserter block=”54″]

Hirdetés

[adinserter block=”55″]

Hirdetés

[adinserter block=”56″]

Hirdetés

[adinserter block=”57″]

Hirdetés

[adinserter block=”58″]

Hirdetés

[adinserter block=”59″]

Hirdetés

[adinserter block=”60″]

Hirdetés

[adinserter block=”61″]