ACNEWS

Trump innen is kilépett, mert woke

Donald J. Trump / Fotó: Shutterstock
Donald J. Trump / Fotó: Shutterstock
Trump bejelentette, hogy az USA kilép az UNESCO-ból, mert szerinte az szervezet woke, Amerika-ellenes és Izrael-ellenes nézeteket képvisel.
Hirdetés
Ad image

Donald Trump amerikai elnök úgy döntött, hogy az Egyesült Államok kilép az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetéből (UNESCO) – számolt be róla a New York Post a Fehér Házra hivatkozva. Az elnök állítólag elégedetlen azzal, hogy az UNESCO szerinte Amerika- és Izrael-ellenes álláspontokat képvisel, de nem ért egyet a szervezet „woke” irányvonalával sem.

A Fehér Ház helyettes szóvivője, Anna Kelly a New York Post szerint úgy nyilatkozott: az UNESCO olyan kulturális és társadalmi ügyeket támogat, amelyek „teljesen kívül esnek azon az ésszerű politikán, amelyre az amerikaiak novemberben szavaztak”.

Trump már régóta bírálja az UNESCO-t, mert úgy véli, hogy a szervezet elfogult az Egyesült Államokkal és Izraellel szemben. Februárban 90 napos felülvizsgálatot rendelt el az amerikai tagság ügyében, különös tekintettel az esetleges antiszemita vagy Izrael-ellenes hangulatokra a szervezeten belül. A felülvizsgálat után Trump adminisztrációja kifogásokat emelt az UNESCO sokszínűségi, egyenlőségi és befogadási programjai, valamint a szervezet palesztinpárti és Kína-barát elfogultsága ellen is – tette hozzá Kelly.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!