ACNEWS

Trump visszavág: rátenné a kezét Musk milliárdjaira

Donald Trump & Elon Musk / Fotó: Shutterstock
Donald Trump & Elon Musk / Fotó: Shutterstock
Kiéleződött a helyzet Trump és Musk között. Az amerikai elnök szerint a Tesla vezetője több támogatást kapott, mint bárki más a történelemben.
Hirdetés
Ad image

Újra fellángolt a viszály Trump és Musk között. A vita középpontjában Trump gigantikus adótörvény-tervezete, az úgynevezett „Big Beautiful Bill” áll, melyről lapunk is beszámolt. A republikánusok maratoni szenátusi ülésen vitatkoznak a kérdésről, Musk azonban továbbra is ellene van. Most nyilvánosan is hangot adott elégedetlenségének. Trump pedig válaszul durván megfenyegette: rátenné kezét a Tesla-vezér milliárdjaira.

A vitatott törvény jelentős államadósság-növekedéssel járna, Musk azonban a felelős költségvetési politikában és az állami kiadások csökkentésében hisz. Mindez azért furcsa, mert Musk cége, a SpaceX 2024-ben például 3,8 milliárd dollárral gazdagodott (átszámítva 1 558 milliárd forinttal), a Tesla pedig elektromos autóihoz kapott különböző állami kedvezményeket. A Washington Post számításai szerint Musk tehát összesen mintegy 6,3 milliárd dollárnyi (átszámítva 2 583 milliárd forintnyi) állami támogatásban részesült a tavalyi évben.

A helyzet odáig fajult, hogy Musk az X nevű közösségi oldalon keményen nekiment a kongresszus tagjainak és belengette, hogy amennyiben a „Big Beautiful Bill” elfogadásra kerül, saját politikai pártot alapít. Trump erre válaszul súlyos hátrányokkal fenyegette meg a milliárdost.

Musk posztjaiban keményen bírálta a törvényhozókat. „Minden olyan képviselő, aki a kiadások csökkentéséért kampányolt, majd mégis megszavazta a történelem legnagyobb adósságnövekedését, szégyellje magát!” – írta. Majd hozzátette, hogy a következő választáson el fogják veszíteni a támogatottságukat.

Musk azt ígérte, hogy abban az esetben, ha a költségvetési törvény elfogadásra kerül, ő másnap megalapítja az „Amerika Pártot”, ami valóban az állampolgárok érdekeit védi.

Donald Trump azonban nem hagyta válasz nélkül Musk támadását és revansot vett. Azt mondta: „A Tesla vezére több állami támogatást kapott, mint bárki más a történelemben. Ezek nélkül bezárhatná a milliárdokat hozó cégeit és visszamehetne Dél-Afrikába.” Majd durván folytatta: „Nincs több rakétaindítás, műhold és elektromos autógyártás, az országunk pedig egy vagyont megspórolna!”

„Talán meg kéne kérnünk a DOGE-t (a Kormányzati Hatékonyságért Felelős Hivatal – a szerk.), hogy vizsgálja meg alaposan Musk cégeit?” – Tette hozzá fenyegetésül.

Az amerikai szenátus elfogadta a One Big Beautiful Bill (Egy nagy, szép törvényjavaslat) elnevezésű törvényjavaslatot. Ez Donald Trump ígért adócsökkentéseit a szociális kiadások csökkentésével és a migránsok kitoloncolására szánt kiadások növelésével ötvözi. A törvényjavaslat, amely várhatóan 10 éve alatt közel 4000 milliárd dollárral növeli az Egyesült Államok államadósságát, most a Képviselőház elé kerül.

(via)

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!