ACNEWS

Űrszenzáció: megtalálták a Föld lakható párját a csillagászok

Fotó: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
Elképesztő bejelentés rázta meg a világot: tudósok felfedeztek egy bolygót, amely kísértetiesen hasonlít a Földre! A neve: Kepler-725c – és lehet, hogy már most élet van rajta!
Hirdetés
Ad image

Kínai és német kutatók olyan bolygóra bukkantak, amely nemcsak Föld-szerű, hanem potenciálisan lakható is. A Kepler-725c a Lant csillagkép mélyén kering saját csillaga körül, és nem kevesebb, mint 2472 fényévre van tőlünk. Az űrkutatás történetének egyik legígéretesebb felfedezése!

A Kepler-725c tízszer nagyobb, mint a Föld

Ez a bolygó igazi szuperföld: sziklás, masszív, és 1,4-szer annyi fényt kap, mint a Föld. Egy év ott 200 nap, és minden esély megvan rá, hogy folyékony víz is létezik a felszínén – ami akár az élet bölcsője is lehet, írta a Heute.

Idegenek? Lehet, hogy már ott élnek

A tudósok szerint ez az első olyan alkalom, amikor egy TTV-módszerrel (tranzit-időzítés-változás) sikerült ekkora durranást elérni: egy lakható zónában lévő szuperföld azonosítása! Már készülnek a további vizsgálatok – a James Webb űrtávcső is célba veheti a bolygót, hátha valami földönkívüli is kiderül!

„Ez egy újabb lépés a felé, hogy kiderüljön: egyedül vagyunk-e a világegyetemben”

– mondta a projektet vezető kínai csillagász, Gu Shenghong.

Íme a Kepler-725c főbb jellemzői:

  • Típus: sziklás szuperföld
  • Tömeg: ~10× a Föld tömege
  • Keringési idő: ~200 nap
  • Napsugárzás: 1,4× Föld
  • Távolság: 2472 fényév
  • Csillagkép: Lyra (Lant)
  • Lakhatósági szempont: a csillaga úgynevezett lakható zónájában található

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!