45 éves férfi szörnyű jelenetet rendezett válófélben lévő felesége munkahelyénél. Mindenkit megkéselt.
R. Attila már korán reggel odament ahhoz a XVI. kerületi áruházhoz, ahol a neje dolgozott. Miután meglátta, hogy Mónikát egy idegen férfi szállítja, kővel bedobta a kocsi hátsó ablakát, majd kirángatta az asszonyt, akit a zsebkésével hátba szúrt, a nő új párját pedig a combján sértette meg.
Ezután a riválisa járművébe pattanva elmenekült, majd a kocsit egy mezőn felgyújtotta. A megkéselt pár a közeli mentőállomásra sietett segítséget kérni, onnan vitték őket kórházba. A 39 éves nő életveszélyesen, 52 éves párja, Zsolt súlyosan sérült – írta meg a Blikk.
Az életveszélyt okozó testi sértéssel, súlyos testi sértéssel, jármű önkényes elvételével és rongálással is meggyanúsított R. Attilát tegnap reggel állították bíróság elé, ahol hosszas tanakodás után elrendelték a letartóztatását.
– Attilának és Mónikának három gyermekük született, a legnagyobb már felnőttkorú. A családfő örökölt házában éltek együtt, aminek a felét néhány évvel ezelőtt ráíratta a nejére, de a velük élő idős édesanyját hagyta meg rajta haszonélvezőnek. Ez azt jelenti, hogy az asszony engedélye nélkül nem értékesíthetik a részét – magyarázta a napilapnak a család egyik, az ügyre rálátó közeli ismerőse.
– A házasságuk megromlott, Mónika pedig elköltözött otthonról egy férfihoz. Ment a harc közöttük, a nő tudtommal ugyanis szeretett volna pénzt kapni a házrésze után. Emiatt gyakran balhéztak is egymással. Az ominózus napon Attila azért ment a nő munkahelyéhez korán reggel, mert a gyerekeik már hetek óta betegeskedtek, és szerette volna, ha hazajön hozzájuk. Ekkor meglátta a felesége párját, amitől feldühödött. A svájci bicskája csak azután került elő, hogy a riválisa lefújta paprika spray-vel és többször megütötte. Ekkor kezdett hadonászni a késével, de nem is látott semmit, hiszen lefújták az arcát.
A Blikk információi szerint a kocsi benzincsövét elvágva engedte le belőle az üzemanyagot, így gyújtotta fel azt. Mivel egy népszerű márkakereskedésben autószerelőként dolgozik, nem okozott neki különösebb gondot a procedúra. Értesüléseink szerint a R. Attila hosszas vallomásában a botrány részleteiről pontosan beszámolt, az áldozatok pedig a kórházban mondhatták el a saját verziójukat.
Úgy tudjuk, a férj és felesége között nem ez az volt az első eset, ami jogi procedúrát vont maga után. Egy vitájuk során, néhány hónappal ezelőtt, a nő megharapta Attila kezét, emiatt a férfi feljelentette, magánvádas eljárás indult könnyű testi sértés miatt. A környezete szerint a büntetlen előéletű támadó alapvetően rendes családapa, most azonban túl messzire ment. A gyerekekre jelenleg a rokonok vigyáznak.
– Ügyfelem a szemébe fújt paprika spray-től nem láthatott semmit, amikor a kés előkerült. A feleségét egyáltalán nem akarta bántani, nagyon sajnálja a történteket – mondta lapnak a gyanúsított kirendelt védője, dr. Unti Roland.







