ACNEWS

Veszélyes kánikula érkezik – mutatjuk, mikor

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Rendkívül izzasztó napoknak nézünk elébe, a hét közepétől pedig egyre forróbb lesz az idő. Mutatjuk, mikor tetőzik a kánikula.
Hirdetés
Ad image

Küszöbön áll a kánikula, érdemes felkészülni a rendkívül forró napokra. Amint az a Köpönyeg előrejelzéséből kiderült, a következő napokban meredeken felszökik a hőmérő higanyszála, és zavartalan napsütés kíséretében köszönt ránk az idei nyár egyik első komolyabb kánikulája. Csapadékra alig van esély, így az UV-sugárzás is magas lesz.

Kedden az égető napsütés mellett csak elszórtan jelennek meg fátyolfelhők az égen, de ezek sem hoznak csapadékot. Délutánra már 27 fokig melegszik a levegő.

Szerdán északnyugat felől megvastagszik a felhőzet, és az északkeleti térségben egy-egy zápor vagy zivatar sem kizárt. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, de ez csupán átmenetileg hoz csak felfrissülést. A maximumok 26–27 fok körül alakulnak majd.

Csütörtökön ismét a napsütésé lesz a főszerep, csapadék nem valószínű. A szél is mérséklődik, így a hőérzetünk is melegebb lesz. A napi csúcsok 27–28 fok között várhatók.

Pénteken aztán berobban a tikkasztó, 29-30 fokos hőség, szombaton pedig 31 fok is várható – az orvosmeteorológusok szerint ez már komoly megterhelést jelent a szervezet számára. Égető napsütésre, igazi strandidőre készülhetünk a hétvégén, esőre pedig egyáltalán nem kell számítanunk.

A következő napok tehát különösen megviselhetik a kisgyermekeket, az időseket és a krónikus betegségben szenvedőket. Javasolt kerülni a déli órákban a szabadtéri tevékenységeket, ésfontos gondoskodni a folyamatos folyadékpótlásról.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!