ACNEWS

Vigyázat, árvízi bandák verik át a károsultakat

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Az árvízi bandák kihasználják a lehetőséget, hogy tőkét kovácsoljanak mások nyomorúságából.
Hirdetés
Ad image

Egyre több jelentés érkezik arról, hogy „szakemberek” kínálják fel szolgáltatásaikat a legsúlyosabban érintett helyeken. Ilyen esetekben különös óvatosságra van szükség.

Íme néhány tipp, hogy elkerülje a lehúzást:

  • Ellenőrizze az interneten, hogy az adott cég valóban létezik-e.
  • Semmilyen körülmények között ne fizessen előleget.
  • Soha ne engedjen be idegeneket a lakásába, házába, és főleg ne felügyelet nélkül.
  • Ne fizessen ki gyanúsan túlzó árakat, és mindig kérjen számlát.

Az „árvízi bandák” a legkülönfélébb átverésekkel állnak elő. A bűnözők például előszeretettel adják ki magukat számos hatóság, gáz- és áramszolgáltató vagy akár bank alkalmazottjának. Jól képzettek, mindig barátságosak és udvariasak, és bizalmat ébresztenek – csakhogy aztán lehúzzák áldozataikat.

Az évszázad második árvize után a legtöbb helyen már visszahúzódott a víz. Az elárasztott pincék tönkrement tárgyait hordják ki a szabadba. Ez pedig vonzza az illegális szemétgyűjtőket is, akik újrahasznosítható tárgyakat keresnek – és lopnak. De ha eltűnik a tönkrement mosógép, kazán, a biztostó nem tudja a kárba beszámítani.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!