ACNEWS

Világhírnévre tör a magyar halottlátó

Kiss Kató / Fotó: Facebook
Kiss Kató / Fotó: Facebook
A neves médium életének misztikus fordulatai és látomásai a nemzetközi figyelem középpontjába kerülhetnek.
Hirdetés
Ad image

Léteznek emberek, akik különleges érzékenységgel születtek. Olyanok, akik képesek érzékelni azt, amit a többség nem – akár a halottak jelenlétét, akár az „odaátról” érkező üzeneteket. A magyar híresség, Kiss Kató neve az utóbbi években egyre ismertebbé vált: most úgy tűnik, az egész világ szembesülhet nem mindennapi adottságaival.

Egy olyan lehetőség kapujában áll, amely túlmutat a szokásos riportokon, könyvön vagy előadáson. Egy nemzetközi érdeklődésű projekt keretében készül bemutatni mindazt, amit a láthatatlan világokról tudni vél.

„A halottlátó című nagy sikerű regény után az a gondolatunk támadt Réti László íróval, hogy megérne ez a történet egy dokumentumfilmet is. Így még sokkal több emberhez juthat el: léteznek másik dimenziók is azon kívül, amit a földi létben tapasztalunk. Ez számomra is egy rendkívül megtisztelő kihívás, hiszen újra próbára teszem magam és a képességeimet. Az az egész pikantériája, hogy én korábban nem találkozom a jelentkezőkkel, akik részt vesznek majd velem a szeánszon, csak a forgatási napon, élesben ismerem meg a résztvevőket. Akikkel én már valaha beszéltem, ők egyáltalán nem jelentkezhetnek. Valószínűleg már egyből két részt fogunk felvenni, bízva a sikerben” – árulta el lapunknak Kató, aki hozzátette, úgy tűnik, a Netflixen láthatjuk majd a dokumentumfilmet, ami több kontinensre is eljuthat majd.

November elsején egy nagy előadás keretében Vácon is találkozhatunk a neves halottlátóval.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!