ACNEWS

Zebegény és a Halloween: Tökforradalom volt a főtéren

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Tiltás és tökös tiltakozás: Zebegényben a Halloween-tilalom ellenére két tökfaragó ünnepséget is tartottak. Ellepték a „haláltökök” a főteret.
Hirdetés
Ad image

Újra fellángolt a „tökvita” Zebegényben – de talán ki sem aludt a „haláltökök” körüli parázs vita. Mint ahogy az AcNews is beszámolt az esetről, a helyi polgármester megtiltotta a Halloweenhez kötődő rendezvények megtartását. Ennek ellenére péntek délután két tökfaragó esemény is zajlott: az egyik egy magánház udvarán, a másik pedig a főtéren, ahol egy amolyan dafke flashmob szerveződött a közösségi médiában.

Megosztotta Zebegény lakót a tökölés

A főtéren eleinte csend volt, de kora délutánra már tökökkel, gyerekekkel és néhány tiltakozóval telt meg a tér. A polgármester, Ferenczy Ernő döntése felkavarta a települést: többen úgy érzik, a tiltás mögött nemcsak a Halloween, hanem az újonnan betelepült és a régi lakók közti ellentét áll.

Ferenczy Ernő polgármester a Telexnek adott nyilatkozatában arról beszélt, hogy a Halloween nem illik a falu sváb-magyar hagyományaihoz. „Imádom a tököt, de nem vések bele horrorarcokat” – mondta a lapnak, hozzátéve, hogy az ünnep „amerikanizálódott” és nem illik a halottak napja környéki csendes gyászhoz.

Fotó: shutterstock
Mégis volt tökfaragás Zebegény főterén (fotó: Unsplash)

Mégis beköltözött Amerika a Zebegénybe

A tiltakozók szerint viszont a tiltás túlzás. Pár tucat ember gyűlt össze, köztük családok és budapestiek is, akik szerint a polgármester túl messzire ment. Egy férfi lánya és felesége mellett faragott, a Telexnek pedig elmondta, hogy nem ért egyet a polgármester módszereivel, mert nem tetszik neki az az ember, aki úgy érzi, bármit megtehet, ha van hatalma.

A tiltakozás lehet, hogy nem volt igazán sikeres, mondta körbejáratva tekintetét a gyér számban megjelent érdeklődőkön, de arra mindenképp jó volt szerinte, hogy az egész ország megtudja, micsoda polgármestere van Zebegénynek. Bár a tiltakozás csendes maradt, estére a közösségi oldalak tele lettek tökös fotókkal. Zebegényben idén is világítottak a töklámpások – tiltás ide vagy oda.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!