ACNEWS

Zsugodorik Budapest, ha nem javul a vízellátás

Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Illusztráció / Fotó: Shutterstock
Amennyiben nem változnak a feltételek és nem javul a helyzet, Óbuda Csúcshegy nevű városrésze végleg kiválhat Budapestből.
Hirdetés
Ad image

A Menedék a Csúcshegy Barátainak Egyesület kezdeményezésére, március 15-én aláírásgyűjtésbe fogtak Óbuda Csúcshegy elnevezésű városrészében. A petíció fő célkítűzése, hogy javuljanak a kedvezőtlen életkörülmények. A terület vízellátását ugyanis egyetlen kék nyomós kút szolgálja és nincs megfelelően szabályozva a terület. Amennyiben viszont nem kerül sor a változásra, a városrész népszavazást kezdeményezne és kiválna Budapestből – írja a Telex.

Hámor Endre, a kezdeményező civil egyesület elnöke úgy számol, hogy akár már nyárra összegyűlhet annyi aláírás, amennyi a népszavazás kiírásához szükséges volna. Ennek fő indoka a nyomásgyakorlás. Azt szeretnék ugyanis elérni, hogy megváltozzanak az élhetetlen körülmények.

Csúcshegy városrész egy nagyjából egy négyzetkilométeres, négyzet alakú, lejtős, nyaralókkal, bungalókkal, családi házakkal beépített zártkerti terület Budapest közigazgatási határa mellett. Felülről a Hármashatár-hegy folytatásának számító Csúcs-hegy és az Aranyhegyi-patak völgyében futó vasút, valamint a 10-es főút határolja be.

Facebook
Twitter
Reddit
Telegram
Email
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

NEKED AJÁNLJUK

Hirdetés
Ad image
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Elindult az ACNews YouTube csatornája!

Mi vár rád a csatornánkon? Izgalmas, folyamatosan frissülő tartalmak, sztárinterjúk és aranyos kiskutyák!